tőlem nekem

mindig is foglalkoztató kérdés amit felteszek magamnak meg felteszek költőin, gondolás utána bánom is én.
a vöröstől: "ha én eltünnék , azt észrevenné egyáltalán valaki?"

költészetre respektálva

Ennek az ambivalenciának mégis van értelme. Mi több nem csak hogy értelme még képe is. Nagy. Ady jól megragadta a vezér fonalat, ( innen hátba veregetés Endre tényleg grat. :) ) áldott, átkos, ez veszi körbe mindennapjainkat. Jól teszi-e hogy nagy karokkal ölel, szorosan magához húz, hol egyik hol másik, az nézőpont kérdése. Mindenesetre homlokráncoló.
Mindezt az éjszakában, otthon felé sietve állapítottam meg. A nappali arcukat átváltják a kulturált helyenként birkamódjára élők, egy sokkal veszedelmesebb ördögien kacagó magatartássá.
Elhagyod a meleg barátságos környezetet, a lüktető jókedvet, kis illuminált közeget, kilépsz a mámoros világba a rohanó 21. századba , ahol a rendőr nagy vigyorral rugdossa a földön fekvő magáról nem tudó fiatalembert, miközben egy busznyi állat szurkol....átkos. Kitalálható az előbbi pedig az áldott.
Kibontva a csomagot, látod ugyanez vonatkozik a kapcsolatokra, a családra, a munkára.
A LÉTRE.
Átkosra állnék. Áldottba kapaszkodnék.
Taposd és fogd.
Hangulatfestés.