A nagyúr

Van valami ami hajtja az embereket. Azért kelnek fel ha kell hajnalok hajnalán, érnek haza késő este, áldozzák érte a szabadidejüket. Ez alapján választanak MINDENT. Ennek hiányában halnak éhen, élnek nagyképűen, tipornak el bárkit és bármit, idomulnak száz százalékig.
Nekem más kapcsolatom van vele. Én megrándítom a vállam ha hallok róla. Nem tud izgatni. Mert megéltem mind kettőt, azt hogy a társam volt s azt hogy a hiánya a szakadék szélére sodort. Ez utóbbit többször. Tudom hogy szükségem van rá, tudom hogy anélkül nem tudok boldogulni, de van egy határ. Egy egészséges vonal, amit úgy érzem sikeresen tudok tartani.
Most mégis kiborított. Dühöt s elkeseredést váltott ki belőlem. És rettentő nagy feszültséget.
Nem úgy mint kiskoromban. Nem igazságtalanságot érzek a helyemet illetően. Most nem. Ez más.
Úgy gondolom az az egészséges egyensúly, ha minden kölcsönösen előnyös cserében realizálódik. Ez egy szép közgazdasági mondat ám, de igaz. Illetve csak annak kéne lennie. S minden bizonnyal az is lenne, hogyha nem néznének idiótának, akit át lehet verni. Most tényleg. Miért kell nekem ezt átélni?
A tisztelet hiánya miatt. Embertelenség miatt.
Nem fogok visszavágni nem kell félni, hogy én is embertelen leszek, kapzsi, tiszteletlen. Nem fogok kihasználni senkit ezentúl sem. S tudom ebben a helyzetben nem kérhetek kölcsönösséget, mert nem olyan társadalomban élünk.. És abban is biztos vagyok hogy ez a felfogásom még megkeseríti az életemet ha nem leszek résen. De van egy mondat ami nem megy ki a fejemből. Amit még a szakadék szélén is hangoztattam a leggroteszkebb pillanatban is:
Hogy a pénz nem boldogít! ( De elszomorítani azért tud :) )

Te adsz tüzet a sárkánynak, haver?

Tegnap este egy beszélgetés:  
  Na jó nem tudom mi van, de teljesen feszült vagyok, saját magamat zavarom lassan a dolgaimmal. Kedves barátom erre csak annyit mondott:Ez fura. De szedd rendbe magad, s a körülötted lévő világot, zuhany, friss levegő, zene aztán a kötelesség.
Megfogadtam a tanácsát, szépen elkövettem mindent amit lehetett s utána valóban ment a kötelesség teljesítése. Ideig óráig. Most megint visszazuhantam a gerjesztett állapotba. Valóban ez olyan hogy Te csak vagy s pusztán már attól a hajadat téped, hogy ott van a fejed tetején....
Azt hiszem a tudatalattim zaklatja az énemet. Jogosan, szó se róla, de nem tetszik. Pálcát akar törni felettem. Nem kéne. Neki magyarázkodom. Neki találom ki a kifogásokat, hogy miért csinálom szarul amit nem is csinálok. Ő meg hagyja, s hülyének néz. Én meg tudom hogy hülyének néz, s ettől zavarba ejtem magam.
Értelmetlen amit mi művelünk itt ketten. Úgyhogy most az lesz, hogy Te szépen hagyjál békén, Én meg kitalálom hogy mi legyen, ismét rendet teszek a világomban, de most nagytakarítás lesz, és hideg zuhany s miegymás, aztán majd utána értekezünk. Neked addig off. Csak picit, csak szuszanásnyit, ennyit igazán megtehetsz, hogy hátradölsz s néző leszel.

Hát azért mégis csak....Én vagyok a fontos. Ha akarod cserélhetünk, de akkor ám minden a Tied, a fizikai világ is. Ezt akarod? Na látod.
Akkor meg maradjon a suszter a kaptafánál.