igen apu

Cipeled a saját kereszted.Nem tehetsz mást, ezt a hendikepet neked adták, a legtöbb amit megtehetsz hogy jóra fordítod. A visszahúzásból előnyt kovácsolsz.
De ha megtorpansz........
Egy röpke pillanat és elszakad. Düh. Harag. Lusta türelem. Megoldás keresés. Mit és hogyan. Ordítás. Nem jön ki. Az elmondás semmit nem ér. Nincs száj. Nincs fül. Semmi sincs. Csak  TE.
A környezet tovább fakaszt. Még a rosszul levágott pajesz is idegesít. Kényelmetlen nézni is a rossz ruhákat, arcokat. A kapaszkodást. Az egy helyben állást.
Leghátul a buszon. Már csak a zene. Már csak a könyv. Ami egyszerre jó választásnak tűnik. Minden klappol, ami előre legyártott. Az olvasás és a zene hallgatás nem barát, nem társ. Levegő. Szívdobbanás. És megérzed a sebességet. Várod a gyorsítást.Nem jön. Leszállsz. És egyszer csak neki indulsz. Mert egyenes az út. Nem számít hol van a vég, nem is láthatod, csak nyomod. Addig míg fáj. Míg feszít. Izzadásig és kifulladásig.
Kanyar.
Stop.
Lihegsz és örülsz. Hogy végre fizikailag is érzed. A gyötrelmet. Ez volt a cél.
Így leszel könnyebb. Így lesz minden könnyebb.
Hát tovább cipeled a keresztet.

megadás

Szabadságot akartál?

Érzed, fáradsz. Látod homályba vész. A köd, a távolodás, olyan erővel beléd hasít, hogy megrökönyödsz. Elmúlik. Már hirtelen nem is látod. Csak halvány derengés. Ezt jelentené az elmúlás? Vagy ezt jelentené a tétlenség? A türelem. Ez nem más. Várakozás.Lüktető bizonyosság. A pulzus a hasadban. Az érzékek mit sem érnek. Vannak, de nem kellenek. Akkor nyúlsz. Ahhoz ami segít vagy inkább átsegít. Hídnak tekinted válaszfalnak. Igazi megtestesülés. Komoly irónia. Csak semmit őszintén. Mindent titokban. Az agyadra ül, keményen szorít, nyom. A szemed is fárad. A kezed is akad. Visszautasítás. Befogadás. A szíved dobog. Üti , veri a bordádat, a mellkas emelkedik. Megtelik a tüdő. Nagy levegő. A víz  alatt ismét. 

Megkaptad.